Dead Like Me - Haláli hullák | Giggsy szerint a világ

“Egy sorozat az élet utáni életről”

A Showtime az utóbbi időben az USA egyik legbevállalósabb csatornájának bizonyult, számtalan egyedi korszakalkotó sorozatot vezetett be a köztudatba (úgymint például a Dexter, a Sleeper Cell, a Huff, a Weeds, a The L Word, hogy csak az itthon már tévében látottakat említsem). Voltak köztük hosszabb és rövidebb időt megélő próbálkozások, a kettő között valahol félúton megtaláljuk a Dead Like Me-t, amely a csatorna egyik legsikeresebb és minden bizonnyal legeredetibb szériája volt egészen az ép ésszel érthetetlen kaszájáig.

Az alapötlet már maga sem egy unalmas sorozat képét vetíti elénk: Georgia Lass egyszerű, átlagos, lázadó tinédzser. Na jó, talán nem annyira egyszerű, de nagyjából átlagos. Utálja a szüleit, keresztülnéz kishúgán és otthagyja a főiskolát. Azonban, hogy az élete ne csak édes semmittevésből álljon, az anyja ultimátum elé állítja: vagy elmegy dolgozni, vagy elmegy dolgozni.

Egyszóval Georgia kénytelen egy irodában elhelyezkedni, ami azonban nem tart túl soká, lévén, hogy élete első munkanapjának első ebédidejében fejen találja egy a MIR-űrállomásról lezuhanó vécéülőke (itt a videó). Másért ilyenkor a fény jön el, vagy a pokol sötétje, de George-nak csak egy morcos, középkorú úr, Rube (Mandy Patinkin) jár, aki tesz neki egy ajánlatot. Belép a kaszások népes csapatába és segédkezik a halál előtt álló emberek lelkének elvételében, valamint biztosítja az útjukat a túlvilág irányába, vagy… szóval nem tudjuk, mi lett volna a vagy, mindenesetre George az előbbi mellett dönt.

Így lesz belőle “Kaszás”, egy “élő halott”. Az ördög azonban itt is az apróbetűs részben rejtőzik. Habár új arcot és szinte sérthetetlen testet kapott, minden emberi szükséglete megmaradt, a Halál viszont nem ad olyan extra juttatásokat, mint például az ingyenes orvosi ellátás, vagy a fizetés. Magyarul George-nak tisztes polgári állás után kell néznie. Jobb híján elhelyezkedik annál a cégnél, ahol halála napján is dolgozott.

A Kaszás-csapatnak, amelyben dolgozik, Rube a vezetője, ott van még továbbá a 80-as években táncos karrierről álmodozó, megfásult Roxy, a 60-as években a szex, drog, rock&roll elve szerint élő angol Mason, aki a mai napig is inkább egy csavargó benyomását kelti és a grupie hajlamokkal rendelkező egykor volt színésznő, Daisy Adair.

A sorozat sztorija két szálon fut, az egyik George és a többi Kaszás életét követi nyomon, a másik George családjáét, azt, hogy hogyan próbálják túltenni magukat a halálán. Ez a két szál néha összefut, hisz George sűrűn hazalátogat úgy, hogy senki ne vegye észre.

A Dead Like Me annak ellenére, hogy tulajdonképp a halálról szól, egyáltalán nem horror, vagy dráma, bár utóbbiból azért akad benne, hanem nagyrészt vígjáték, méghozzá nagyon morbid, a legjobb fajtából. A történéseket szinte végig Georgia narrálásával követhetjük, de ez ne ijessze el azokat sem, akiket az ilyesmi zavarni szokott, mert ez esetben ez nagyon jól működik. Rengeteg igazságot kimond az életről és a halálról úgy, hogy nem vesszük a dolgot szájbarágásnak, vagy népművelő jellegűnek. Az egész sorozat hangulata frenetikus, nem ül le szinte egy percre sem.

Persze hiába lenne az eredetiség, ha nem lennének színészek akik ezt megtöltik tartalommal. A Dead Like Me esetében azonban itt sem fogtak mellé. A Georgiát játszó Ellen Muth hihetetlen jól alakítja ezt a flegma, szarkasztikus lázadó lányt, egy rossz, oda nem illő mozdulata nincs és a hangjával is nagyszerűen visszaadja a karakter bensőjét. Lehetetlen nem szeretni.

A főnök Rube-ot alakító Mandy Patinkint megcsodálhattuk már több alkotásban is, mostanság például a Gyilkos (Kriminális) elmékben, de korábban a Chicago Hope-ban is egészen egyedi már-már House-osan különc karaktere volt. A drogos-csavargó Masont az Ellen Muth-hoz hasonlóan ismeretlen Callum Blue játsza, de ez semmit nem von le alakításának értékéből. Nagyon jól adja ezt a megbízhatatlan, kissé bolondos, ám igazából érzelmes figurát.

A mogorva Roxy-t Jasmine Guy alakítja, ő is hihetetlen átváltozó képességről tesz tanúbizonyságot, hisz hiteles minden helyzetben annak ellenére, hogy a sorozatban talán őt látjuk a legtöbb és legellentétesebb oldalairól. A színésznő Daisy Adairt a 24 második évadából ismerős Laura Harris játsza. Nagyon illik hozzá az először felületesnek és talán némi prostituált hajlammal megáldottnak tűnő ex-színésznő figurája. Más sorozatban kimagaslónak mondhatnánk ezt az alakítást, itt azonban csak egy olyan jó közepesnek.

Rosszat nem is igazán lehetne elmondani erről a sorozatról. Minden részben újabbnál újabb ötletek bukkannak fel, a Végső állomás szériához hasonlóan érdekes halálesetek történnek, amelyek azonban itt nem rémisztőek, sokkal inkább viccesek. Nagyon morbid az összkép és ezt nem is érdemes vitatni, de ezt mégsem érzi senki hátránynak, még azok sem, akik általában nem kedvelik ezt a stílust. Mostanság nincs igazi sorozat rejtély nélkül, így az is került bele, nem is kevés, az már más kérdés, hogy választ nagyon keveset kapunk.

A kérdések megválaszolása nem is igazán illene bele ennek a sorozatnak a profiljába és az igazat megvallva nem is hiányzik belőle. Sablonkarakter nincs is benne és akiket most hely hiányában nem említettem, azok is nagyon jól ki vannak találva. Mindenkinek ajánlanám, hogy nézze meg a pilotot, ha azt látta, valószínű, hogy meg sem fordul a fejében az, hogy ne nézze végig az egész szériát és ne érezzen ürességet, mikor a sorozat 29. részében először, utoljára és utolsóként elhangzanak a következő szavak “Dead like me”.

A Showtime történetének egyik legsikeresebb sorozata volt a Dead Like Me, a pilot 797 ezres nézőszáma a második szezon utolsó részéig alig 150 ezerrel esett, ami több mint elfogadhatónak mondható. Összehasonlításképp a még mindig futó, jelenleg az 5. évadjánál tartó L (The L Word) a 925 ezres nyitás után a 4. évad végére már az 500 ezres nézőszámot sem érte el. Ezek után már csak az a kérdés, hogy miért jött el a Kaszás a Kaszás sorozatért?