2009. május 29., péntek

Angyalok és démonok

Nemrégiben úgy hozta a sors, hogy be kellett feküdnöm a kórházba egy éjszakára és szükségem volt valamire amivel elfoglalhatom magam. Oké a telefonomra lehetett filmet, meg sorozatot másolni, de azokról elég egyértelmű volt, hogy nem tartanak majd ki elég sokáig. Szóval a párom a kezembe nyomta az Angyalok és démonok kötetét immár másodszor. Először akkor tette mikor katonai alkalmasságira mentem, de akkor egy sort sem olvastam belőle, köszönhetően a jó társaságnak, most azonban egy tök üres kórterembe kerültem, saját magammal meg azért csak nem tudok olyan jól elbeszélgetni, hogy az igazán szórakoztató legyen. Jó hallgatóság vagyok és tudok is sokat beszélni, de semmi olyan sztorim nincs amit már ne halottam volna, úgyhogy ez a lehetőség igen hamar saját magam megunásához vezetne.

Persze furcsa időzítés volt most belevágni a könyvbe, hogy már a mozik is játszák, de hát így hozta a sors. Gondoltam legalább tudom majd anyázni a filmadaptáció készítőit a könyv kiherélése miatt. A filmet azóta sem láttam, de azért a könyvről most írok egy rövid szösszenetet, természetesen a spoilerekre előre figyelmeztetve.

Angyalok és démonok



Tehát az alapvetés az, hogy van ez a Langdon nevű amcsi tudós, aki egy egyfajta történelemprofesszor. Elsősorban a szimbólumok jelentésével foglalkozik, de azért minden egyéb történelmi kérdésben is lexikális a tudása. Az éjszaka közepén felhívja egy ismeretlen, mely szerint sürgősen szükség lenne rá. Azzal tisztában van, hogy mivel nem ő Gregory House és a történelemtanszéken viszonylag ritka az életveszély (kivéve ahol Henry Jones a professzor) nem igazán tanúsít nagyobb figyelmet a kérdés iránt, inkább aludna tovább. Azonban a hívó nagyon erőszakos és még egy faxot is küld amely egy halott férfit ábrázol, az Illuminátusok pecsétjével a mellkasán. Ez annyira azért nem tekinthető általánosnak Langdon professzor életében, szóval kezd érdeklődővé vállni. Hamar kiderül, hogy a CERN-ből (aki esetleg nem figyelte volna a híreket pár hónapja, ez az a svájci kutatóintézet ahol jelenleg a világ legnagyobb részecskegyorsítója üzemel) hívják, ott találták meg ezt a hullát és mivel róla köztudott, hogy az Illuminátusok nagy szakértője gondolták esetleg ő szakérthetne a nyomozáshoz. Mielőtt főhősünk észbe kaphatna Svájcban van, hogy segíthesse a nyomozást ahogy tudja.

INNENTŐL KICSIT SPOILERES, DE CSAK AZ ALAPSZTORIKHOZ KÖTŐDVE, NEM A KÖNVYBEN REJLŐ CSAVAROKAT ILLETŐEN.

Hamar kiderül, hogy az áldozat napjaink egyik legnagyobb részecske-fizikusa aki nem mellesleg emellett pap is volt. Az sem telik sok időbe, hogy kiderüljön a tudós és Vittoria, az ő nevelt lánya az antianyag létrehozásán dolgoztak, ami a legtisztább energiaforrás, csak épp nagyobb erő rejtőzik benne, mint az atombombában. Erről ugyan csak ők ketten tudtak, a tudóst mégis az antianyag miatt ölték meg, amit aztán szépen el is loptak. Hogy miért az kiderül amint érkezik egy hívás a Vatikánból. Az ottani őrség ugyanis nem igazán érti, hogy mivégre mutat az egyik megfigyelő monitoruk egy CERN feliratú valamit amin egy visszaszámláló van. Az Illuminátusok közismerten nem szeretik az egyházat, szóval valószínű azért nyúlták le a cuccot, hogy jól aláfűtsenek az éppen pápaválasztásra készülő Vatikánnak. Langdon és a halott tudós lánya ezért gyorsan Rómába repül (bár idén a BL döntő ott volt, nekik valamiért eszük ágában sem volt azt megnézni) hogy segítsen a vatikáni őröknek megtalálni az antianyagot. Mivel elég komojtalannak tűnik az őrség vezetőjének a monitoron látható kis tégely, nem igazán akarja elhinni, hogy az durván szétviheti az egész kócerájt. Meg amúgy is mi a frász az az antianyag. A kis vatikáni robbanószer határozóban ilyen nincs, márpedig amiről nem tudunk az nem létezik, tehát veszélyes sem lehet. Amúgy is nagyobb baj, hogy az istennek sem találják sehol a négy legesélyesebb pápa jelöltet, mikor a Konklávé mindjárt kezdődik, márpedig ez óriási nagy ciki. Vittoria találékonyságának köszönhetően hamar sikerül átnyúlniuk a kicsit csökött agyú kapitány felett és kapcsolatba lépnek a camerlengo-val (pápai kamarás, egy kispap aki a pápa asszisztense volt, és az új pápa megválasztásáig gyakorlatilag a Viatikán ura) aki lényegesen felvilágosultabban kezeli ezt a helyzetet és nem veszi fél válról a fenyegetést. Közben befut egy hívás az Illuminátusok bérgyilkosától is aki lazán közli, hogy a következő öt órában egyenként életét veszti majd a négy legesélyesebb pápa jelölt, aztán a show végeként a Vatikán a levegőbe repül. Tárgyalni különösebben nem kíván az ügyről, csak úgy szólt, hogy tudják ki rúgta seggbe őket. Langdon van akkora nagykoponya, hogy rájöjjön hol tervezi emberünk megölni az első bíborost, hiszen minden valószínűséggel az Illuminátusok híres ösvényének első állomásán teszi majd azt. Ami azért jó, mert ha az első helyen nem tudják majd megállítani, akkor is lesz utalás a helyszínen, hogy hol van a következő és ez így mehet egész végig az utolsó helyszínig. Már csak azt kell kideríteni, hogy hol a francban van az első helyszín...

INNENTŐL DURVA SPOILEREK

A továbbiakban történteket már nem részletezem inkább csak a fordulatnak szánt részekről mondanám el a véleményem. Egy részről az a gondom a könyvvel, hogy már a felénél össz-vissz két jelöltem volt a főgeci karakterét illetően, mégpedig 80-20% eséllyel a camerlengo és a CERN igazgató. Egyszerűen egyedül ők voltak igazán erős figurák, hogy a dolgok hátterében álljanak. Mikor ők ketten összefutnak és úgy néz ki, hogy a CERN igazgató a tettes, egy pillanatra behúztott az író a csőbe, de mivel hogy nem tudtuk mi történt a szobában, ez nem tartott sokáig. Lehet én olvastam túl sok könyvet és láttam túl sok filmet, de ez a csavar egyáltalán nem ütött. Persze nem tudom, hogy ha nem valamelyikük, akkor ki más lehetett volna, de ez így minden meglepetést nélkülözött.

SPOILER VÉGE

Mindent egybevetve jó kis könyv, bár néhol lassúvá teszi, hogy az író megtöri a lendületet a történet szempontjából felesleges sztorizgatással. Van értelme a sztoriknak, mert érdekesek, de a könyv szempontjából nincs különösebb jelentőségük. Lehetett volna kicsit feszesebbre vágni a dolgot és akkor azt mondanám, hogy ez tulajdonképp egy nagyszerű regény, így azonban kicsit keserű marad a szájízem a hosszúsága miatt. Ha mondjuk úgy száz oldallal rövidebb lett volna, az nagyon jót tett volna neki. Ennek ellenére is ajánlom mindenkinek aki szereti az akciót, a drámát és a (mégha olyannyira előre kiszámíthatóak is) fordulatokat egy könyvben. Dan Brown írói stílusa szépen elfedi a könyv apróbb hiányosságait.
Share/Bookmark

5 megjegyzés:

Spawn írta...

Nagyon jó könyv. A film is jól sikerült annak ellenére, hogy nagyon sok mindent megváltoztattak.

Giggsy írta...

A filmet még nem láttam sajnos. Itt figyel ugyan már egy ideje a gépen... Izé... illetve, hogy megyünk majd a moziba :/ (majdnem elszóltam magam, most tuti keresnek már az Artisjus-tól a letöltésellenes jogvédők :D) de még nem láttam, mert a páromnak annyira nem tetszett a Da Vinci kód, hogy nem igazán akaródzik neki megnézni. Egyedül meg nem akarok nekiállni. Pedig a könyv téma igazán filmalapanyag.

Spawn írta...

Szerintem ez a film pörgősebb lett, mint a "Da Vinci-kód", ott az volt a baj, hogy nagyon bele akarták sűríteni az egész könyvet a filmbe, így vontatott lett. Itt viszont nem ragaszkodtak annyira a könyvhöz, ezért is van elég sok változás a filmben a könyvhöz képest. (Ezt maga Ron Howard rendező nyilatkozta)

Giggsy írta...

Oké a sok változás, de kihagyni az egyetlen olyan karaktert aki igazán kétségessé tette a főgeci kilétét... Na meg aztán ott van az a fölösleges váltás, hogy megváltoztatták a camerlengo nevét. Ott nem a névváltássál van bajom, hanem azzal, hogy konkrétan minek? Mondom, még nem láttam a filmet, de nem hiszem, hogy ennek különösebb jelentősége lehet, akkor viszont teljesen fölösleges a dolog...

Spawn írta...

Azért így sem volt egyértelmű a "főgeci" kiléte. (Persze, nyilván aki olvasta a könyvet, annak igen :) ) Egyébként nemcsak a camerlengo nevét változtatták, sok minden mást is, eseményket, szereplőket, helyszíneket. De előbb nézd meg a filmet, aztán majd utána részletesen elmondom, (bár akkor már felesleges lesz :), de most meg még spoiler :D )

Megjegyzés küldése