2009. július 15., szerda

Jégkorszak 3

Azt hiszem lassan kezdek rájönni, hogy jobb olyan filmről írni, amit az ember utál. Egyszerűen egy filmnél sokkal jobban ki lehet fejteni, hogy miért rossz, mint hogy miért jó. Szóval ezen elv szerint ez most egy rövid bejegyzés lesz. Olvastam a neten negatív kritikát a Jégkorszak 3-ról, úgyhogy kicsit féltem, mikor tegnap beültünk a Kecskeméti 3D-s moziban a vetítésre. Írták, hogy gyenge a sztori, gyerekes az egész és hogy olyan számára akinek kétszámjegyű az életkora kifejezetten fájhat. Szerencsére ez a vélemény már bocsánat a nyersségért egy baromság volt.

iceage3Mostanában szinte filmes alapszabály, hogy minden folytatásban több és nagyobb minden, mint az előző részben, de ezzel együtt is a színvonal epizódról epizódra hanyatlik. Így volt ez a Shrek esetében is, de a Jégkorszak szerencsére nem állt be ebbe a sorba. A második rész ebből is gyengébb lett, mint az első, de ez a harmadik egyértelműen hozza az első színvonalát. Nem bonyolították agyon a sztorit, ez tény, de nem is lett volna szükség rá. Nekem épp az volt a bajom a második résszel, hogy talán kicsit túlságosan a történet elmesélésével próbáltak foglalkozni és ezzel az első epizód legerősebb része, a komikus szituációk megvalósítása teljesen elsikkadt. Szóval a sztori nincs agyonbonyolítva: Manny-ék gyereket várnak, ami miatt Diego úgy dönt, hogy tovább áll és éli a kardfogú tigrisek magányos életét, Sid inkább családalapításon töri a fejét, amihez három rejtélyes tojás ellopását jó kezdetnek találja. Mivel a tojások egy T-Rex-hez tartoznak, ez nem bizonyul túl jó döntésnek, így mire észbekapnak hőseink, már a Sid-et magával hurcoló T-Rex után loholnak a titokzatos föld alatti dinóvilágba. Ott megismerkednek a kissé excentrikus és bolond Buck-kal aki kalauzuk lesz ott, ahol még Manny is aprónak érezheti magát. Buck egyébként kicsit olyan, mintha Jack Sparrow rajzfilmes megvalósulása lenne, szóval aki szeretni fogja, az nagyon, de aki nem az a falra mászik tőle. Abszolút mellékszálként természetesen ott van a jó öreg Scrat, aki még most is a szokásos makkot üldözi, de ezúttal van egy vetélytársa is, egy hozzá hasonszőrű nőstény személyében. Ők ketten szépen felvonultatják a nemek harcának összes elképzelhető fegyverét és bármikor a képernyőn vannak az ember dől a röhögéstől.

Tehát a sztori mint olyan tényleg nem túl bonyolult, de a filmet megtölti az a milliónyi kisebb és nagyobb geg ami miatt az ember hajlamos végig jól szórakozni. Emellett van azért néhány igazán látványos jelenet is, ami olyan jó lett, hogy akár egy akciófilm látványrészlege is megirigyelhetné a koreográfiáját. A rajzfilmben kötelező cukiságfaktorról sem szabad elfeledkezni, amelyet a T-Rex bébik és a mamut kölyök biztosít számunkra.

Egyszóval minden együtt van egy nagyszerű filmhez, ami nem egyszerűen jobb az átlagnál, hanem egészen az első 3D-s rajzfilmek magasságába emelkedik. Én mindenkinek ajánlom, aki valaha volt gyerek, most is az, vagy szeretne újra az lenni.
Share/Bookmark

1 megjegyzés:

Spawn írta...

Először is ez a post egy fontos információ szolgált nekem: Megtudtam, hogy van Kecskeméten is 3D-s mozi. (Ezt eddig nem tudtam)

Na, de hogy a filmről is mondjak valamit: Nekem nem jött be annyira mint az első két rész, de azért nem volt rossz. Mondjuk ez az egyik világ a másik alatt számomra egy kicsit az "Utazás a Föld középpontja felé" című Verne regényt jutatta eszembe.

Ja, azt gyorsan leszögezném, hogy nekem sajnos nem volt lehetőségem 3D-ben nézni. Azaz lett volna, csak nem érte volna meg nekem...

Megjegyzés küldése