Giggsy szerint a világ

Kicsit megkésve most került a nálunk a mozikba a Pandorum, amit sokan egyfajta újkori Alien filmnek tartanak. Mondjuk egyetlen aspektusát leszámítva nagyon nem az, de attól még lehet jó film.

Lehet, de ami engem illet, rohadt távol áll tőle. Végül is nem rossz, de a jó az nem ilyen. Az alapötlet például nem rossz. Két fickó egy kihalt űrhajón ébred a hibernálásból és a legkevésbé sem emlékeznek rá, hogy hogyan kerültek oda, vagy most akkor mégis mi a fene van. Arra hamar rájönnek, hogy nekik kell átvenniük a hajó irányítását, mert aző műszakjuk következik, épp csak az előző váltás nincs sehol és a parancsnoki hídra sem képesek feljutni. Az energiaellátás erősen akadozik, szóval kénytelen kelletlen egyiküknek neki kell látni körülnézni a hajón, hogy akkor mi is történt. A felfedezés kevéssé alakul békésen, mivel mindenfelé emberevő zombik rohangálnak és az egyetlen ember akivel összefut szintén nem viselkedik sokkal kedvesebben vele. Az energiaellátás visszaállításához hősünknek a hátra maradt társának távsegítségével el kell jutnia a reaktorhoz, amihez zombihordákon keresztül vezet az út. Persze közben megtudjuk, hogy merre tart a hajó és egyéb ilyen nyalánkságok, de ezek felismerését inkább nem spoilerezem le.

Szóval a lényeg, hogy a milliónyi egymásra rakott klisé ellenére az eredeti alapötlet miatt még lehetett volna egy jó film, engem mégsem volt képes megragadni. Egyrészről hatalmas gond, hogy nagyrészt azt sem látjuk, mi történik, annyira jól érzékeltetik a hajóra telepedett korom sötétet. Tény, hogy a filmnek van egyfajta hangulata, de ezt bármely hasonló stílusú B kategóriás filmről elmondható, ettől még nem lesz jobb középszerűnél, pláne, hogy ami a fő hangulati elem akart volna lenni, az messze elmarad a nagy klasszikusoktól, de még az újabb kori trónkövetelőktől is. A kiszolgáltatottság, szűk tér, bezártság, magányos félelem az erősebb és túlerőben lévő ellenségtől... ez mind olyasmi ami például az Alien szériában lényegesen jobban átérezhető volt (egyébként egyedül ezeket az egyébként összes űrhorrorra jellemző hangulati elemeket tekintve lehet összehasonlítani a két filmet, különben ég és föld a különbség) de még a Resident Evil első részében is jobban sikerült megvalósítani. A film végi nagy csavar rettenetesen kiszámítható, gyakorlatilag kábé az ötvenedik perctől kezdve lehet sejteni, hogy valami ilyesmi lesz. Ha nincs csavar az nem baj, de ilyen ne legyen.

Ami a színészi teljesítményeket illeti, mindenki jól játszotta a rá osztott rémesen sablon karaktert, pluszt senki nem tett hozzá, bár igaz, hogy nehéz is lett volna... Dennis Quaid hiába volt a legnagyobb név és hiába az ő karaktere tűnik a legfontosabbnak, mégsem ő a főszereplő, hanem a sok filmmel a háta mögött álló, ám még mindig teljesen ismeretlen Ben Foster (akinek legjobb tudomásom szerint semmi köze a United potyakirály cserekapusához). A film harmadik főszereplője az élete első amerikai filmjében szereplő Antje Traue aki egy amolyan tipikus vadcsajt alakít, amit egy nagyobb költségvetésű filmben valószínű Michelle Rodriguez-re bíztak volna.

Igazából képtelen vagyok megérteni a film körül kialakult hype-ot. Ez egy egyszerű B film amiből a hasonló stílusú sci-fik aranykorában a 80-as évek végén, 90-es évek elején kismilliót forgattak, amelyek színvonalukat tekintve sem voltak gyengébbek. Kíváncsi leszek, hogy vajon valóban bővítik-e trilógiává a Pandorum-ot, mert gyakorlatilag ez a rész teljes lezárást kapott, egyetlen kérdést sem hagytak nyitva és bár lehetne folytatni, az már alapvetően más stílusban kéne készüljön. Én tiszta szívemből mindenkit lebeszélnék róla, de túlságosan sokaknak tetszett ahhoz, hogy az én végletekig negatív véleményemet megcáfolhatatlannak tartsam...

Pandorum