A lényeg a lényeg, hogy az elmúlt hét nagyrészét az ágyban fekve töltöttem, mert a húsvét vasárnapi étkezés kicsit túl jól sikerült. Történt ugyanis, hogy hétfőre be lettem osztva szolgálatba, így a húsvéti családlátogatósdit egy nappal korábbra kellett hoznunk. Ez magában foglalt egy laza 260 kilométeres Kecskemét-Budapest-Jászfényszaru-Nagykőrös-Kecskemét körutat. Jártunk a nagymamámnál (reggeli + nasi + ebéd), keresztanyámnál, anyámnál (nasi + vacsora), párom nővérénél (nasi). Haza már fájós hassal érkeztünk, de az még szerencsére elmúlt másnap reggelre. Alapozásnak azért egy masszív epegörcshöz azért pont jó volt. Másnap szolgálatban az ebéd aztán megadta az utolsó lökést, amitől aztán az epém azt mondta, hogy oké, akkor ezt most untam meg. Én persze kitartó akartam lenni, de aztán a többiek erőszakkal eljuttattak a gyengélkedőre, ahol is megállapították, hogy az ember bőrszínének rendszerint sötétebb tónusúnak kell lennie mint a meszelt falnak és mivel ez nálam nem teljesült, emellett az enyhe sörpocakom gyomor magasságban olyan keménységet mutatott, mint egy kigyúrt edzőteremhuszáré, azonnali hatállyal továbbítottak a megyei kórház ügyeletére. Annyira komoly persze nem volt a gond, de azért út közben egy telefonnal jól ráhoztam a frászt a páromra, aki elsőre nem a legvidámabban reagált a készülj fel, hogy be kell nézned a kórházba felszólításra. Egy igen kellemetlen helyre adott injekció után már engedtek is haza pár napos pihenés javaslatával.
- Pár napos pihenés - Pipa
- Hétfő reggeltől csütörtök reggelig öt kiló mínusz - Pipa
- A húsvétra felhalmozott, plusz a családtól kapott sok finomság elfogyasztása - Pipa (na persze, a pogácsa egy részét most kellett kidobnunk, mert szegény párom nem bír egyedül annyit enni, hogy minden elfogyjon mielőtt megromlana)
- Teljes felépülés - Pipa... lesz majd vagy egy hét múlva.
Szóval most itt tartok. Az epém még mindig fáj egy kicsit, de legalább már görnyedés nélkül tudok járni. Mondjuk futni két métert sem bírnék és a lépcső megmászása úgy kifullasztott, mint egy TBC-s láncdohányost, de javulok. Ez ahhoz képest, hogy mikor hétfőn kivettek a szolgálatból, azt gondoltam, hogy másnapra már kutya bajom sem lesz...
És mi ebből a tanulság? Ha valakinek epeköve van kezeltesse mielőtt bajt csinál (akár még komolyabbat is, mint amit most én kaptam), illetve ha valaki fogyni akar, állítson elő magának masszív epegörcsöt, mert attól csak úgy repülnek lefelé a kilók és ehhez csak azt a jófajta gyomorszájon vágtak könyékkel érzést kell elviselni pár napig, éhség érzetet nem, mert az ember napokig nem kívánja a kaját ilyenkor.
5 megjegyzés:
Huh, örülök, hogy már azért jobban vagy.
Egy másik haveromnak is most volt epeköve nemrég, ő rosszabbul járt, mert műteni kellett, de szerencsére már ő is jól van.
Valamennyire átérzem a problémát, az elmúlt fél évben, nekem a gyomrommal volt többször problémám.
Csak engem nagyon nehéz rávenni, hogy orvoshoz menjek, mert ha meghallom az "orvos" és a "kórház" szavakat, én magamtól is fal fehérre váltok. Plusz rám a kórház, mint közeg már pszichésen is nagyon rossz hatással van.
A kutya nem kérdezte tőlem, hogy akarok-e kórházba menni. Ha szolgálatban rosszul leszel és a felcser nem tud kikúrálni, visznek a kórházba akár akarod, akár nem.
Azért persze én nem félek a kórháztól. Nem olyan gáz az, néha szükség van rá sajnos...
Na, mondjuk én nem tudok szolgálatban rosszul lenni, ez igaz. :)
Amúgy igen néha szükség van rá, de engem csak akkor tudnak bevinni, ha minimum eszméletlen vagyok, vagy még rosszabb... :)
Giggsy: kíváncsi leszek, mennyire fogadod meg a saját leszűrt tanulságodat:) Mibe, hogy ha rajtad múlik, kivárod a következő epegörcsöt?:((
Spawn: szerintem senki sem szeret kórházba menni. De mégis mit tehetett volna? Üsse le a mentősofőrt?:) Ilyen esetben neked sem lett volna választásod, akárhol is ér a rosszullét.
vkhir: Nyilván nem. De én magamból indultam ki. Én tuti, hogy kézzel-lábbal tiltakoztam volna. Mondjuk nekem nagyon rossz tapasztalatim vannak a kórházzal kapcsolatban. Bár amilyen kórház van a környékünkön, ez nem csoda.
Megjegyzés küldése